Gazdasági vesztegetés
Nyomoznak a Siófok-Pécs Ligakupa-meccs kapcsán
Nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az október 5-ei Siófok-Pécsi MFC labdarúgó Ligakupa-mérkőzéssel kapcsolatban felmerült fogadási csalás ügyében.
2011.10.18 20:12MTIA rendőrség kedden közölte, hogy a gazdasági vesztegetés bűncselekmény gyanúja miatt induló nyomozást a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatja le.
A PMFC október 3-án hivatalos honlapján tájékoztatott arról, hogy a meccs eredményének befolyásolására próbálták rávenni Törtei Tamást, a Pécs labdarúgóját, aki az esetről későn szólt a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól.
Az egyesület szerint Törtei a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt, mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről.
A futballistától a honlap beszámolója szerint azt kérték, hogy csapattársait bevonva próbálja meg úgy befolyásolni a mérkőzés alakulását, hogy a találkozót a pécsi csapat elveszítse. A pécsi szakvezetés ezért belső vizsgálatot folytat, s az ügyről hivatalosan is tájékoztatta az MLSZ-t.
Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője az üggyel összefüggésben korábban azt mondta, haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket és a hatósághoz fordulnak.
"A Pécsi MFC valóban tájékoztatta az MLSZ-t a történekről. A klub az eddigi dokumentumok alapján minden tekintetben a szövetség előírásainak megfelelően járt el. Ugyanakkor az ilyen ügyekkel előbb a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak kell foglalkozniuk" - nyilatkozta Borbély Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


