Az ítélet jogerős
Kilenc év fegyházra ítélték a benzinkutak kirablóját
Jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélt fegyveresen elkövetett rablásért és más bűncselekményekért a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki benzinkutakat fosztott ki 2009-2010 fordulóján.
2011.10.27 10:10MTIA vádlott 2009 decemberében, hetekkel munkanélkülivé válása után kétszer kirabolta ugyanazt a balatonfüredi töltőállomást. Januárban ugyanott már elzavarták, amikor pénzt követelt; ekkor Győrbe utazott, ahol másnap megpróbált egy pannonhalmi kútnál pénzt szerezni, de ott is kudarcot vallott.
A férfi támadásai során késsel, piszkavassal vagy pisztollyal fenyegetőzve követelt pénzt.
A Győri Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta az ügyben első fokon hozott ítéletet.
Korábban a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Móró Pétert - halmazati büntetésül - 9 év fegyházbüntetéssel sújtotta, 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 2 évre a közúti járművezetéstől, továbbá 165 ezer forintos vagyonelkobzásra ítélte. A vádlott az akkori ítéletet elfogadta, az ügyész azonban jelezte: a büntetés időtartamának jelentős emeléséért fellebbez.
Álláspontja szerint ugyanis egyrészt számos más cselekményben is bűnösnek mondták ki a férfit, másrészt első fokon az eljárás nem tárt fel olyan okot, ami indokolta volna, hogy az ítéletben a középértéknél rövidebb időtartamú büntetést szabjanak ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


