Az ítélet jogerős
Agyonverte társát egy hajléktalan: tizenhárom évet tölt fegyházban
Jogerősen 13 év fegyházbüntetéssel sújtotta a társát agyonverő helyi hajléktalant a Győri Ítélőtábla kedden. A bíróság nem változtatott az első fokon kiszabott ítéleten.
2011.10.18 13:39MTIKovács Tamás bíró elmondta, a bűncselekmény súlyát mutatja, hogy legalább tizenkilenc - közepes és nagy erejű - ütés- és rúgásnyomot találtak a férfi élettársának testén; a nő bordatörést, koponya- és tüdősérülést is szenvedett, az pedig nem enyhítő körülmény, hogy a vádlott annyira ittas volt, hogy vallomása szerint nem emlékszik, mi történt.
A férfit első fokon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.
A vádirat szerint a gyilkosság elkövetése előtt a férfi ordítozott élettársával, s azt csak egy harmadik személy felszólítására hagyta abba. Amikor a likócsi városrészben lévő hajléktalanszálló közelében lévő éjszakai pihenőhelyükre tértek, a vita ismét fellángolt a két ember között, majd dulakodásba fordult.
A vádlott akkor sem hagyott fel a bántalmazással, amikor a sértett az ütések következtében a földre zuhant, rugdosta, meg is taposta. A férfi ezután lefeküdt aludni; amikor kora reggel felébredt, a sértett már halott volt az elszenvedett bántalmazások következtében.
A vádlott felmentést vagy enyhébb ítéletet kért, míg az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


