Egy nevelőotthonból szöktek meg a kiskorúak
Körözött gyerekek tépték le az ékszert az idős nő nyakából
Egy 61 éves várpalotai nő hazafelé tartott, amikor arra lett figyelmes, hogy nyaklánc elől, szakadt állapotban a ruházatába csúszik.
2011.10.05 14:30ma.huReflexszerűen ékszeréhez kapott, majd hátrafordulva két futva távolodó fiút pillantott meg. A fiatalokról a sértett nagyon pontos személyleírást adott, mert már korábban felfigyelt rájuk amikor zsenge korúk ellenére egy sörözőbe látta őket bemenni.
A soron kívül megszervezett forrónyomon üldözés, az ennek keretében végzett széleskörű adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követően alig egy órával a várpalotai nyomozók már intézkedés alá is vonták a helyszín közelében sétálgató és a személyleírásnak pontosan megfelelő személyeket.
A fiúk kezdetben hamis személyi adatok bediktálásával próbálkoztak, azonban ezzel csak perceket nyertek, pillanatokon belül fény derült kilétükre. Azt is megállapították, hogy az elfogott 16 éves ádándi lakos, és 12 éves alsószentiváni, társa nevelőotthonból történő eltűnésük miatt körözés alatt állnak.
Az idősebb fiút, aki a nyilvántartás szerint már korábban is követett el hasonló bűncselekményeket, lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg gyermekkorú társa büntetőjogi felelősségre vonására nem nyílt lehetőség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


