30 évet biztos ülne
Másodfokon is életfogytiglanra ítélték a bajai "biztosítási gyilkost"
Másodfokon is életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság pénteken azt a bajai férfit, aki egy fiatal nőt megmérgezett, majd egy másik áldozatát is megpróbálta megölni, hogy hozzájusson nagy összegű életbiztosításukhoz.
2011.09.16 12:39MTIAz ítélet nem jogerős, mivel az ügyész, illetve a vádlott és védője is fellebbezett.
A Szegedi Ítélőtábla több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben találta bűnösnek a 31 éves Merész Róbertet, aki legkorábban 30 év fegyház letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Mivel a táblabíróság az első fokon eljáró Bács-kiskun Megyei Bíróság ítéletéhez képest egy újabb csalási kísérletben is bűnösnek mondta ki a vádlottat, megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége.
A tárgyaláson mind az ügyész, mind pedig a vádlott és védője is élt a másodfellebbezés lehetőségével, így az ítélet nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


