Gyermekkoruk óta ismerték egymást
Vádemelés: a kocsiba ültette halott áldozatát a miskolci gyilkos
A főügyészségi osztályvezető ügyész közölte: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a 27 éves miskolci férfi ellen, aki 2009. szeptember 2-án Miskolcon, az avasi lakótelepen megölte nőismerősét, majd a holttestet az áldozat kocsijának ülésére tette.
2011.09.14 15:07MTIMartossy György elmondta: a vádlott és a nő gyerekkoruk óta ismerték egymást. A nő támogatta a vádlottat a mindennapi megélhetésben és a beilleszkedésben, ugyanis a férfi 2007-ben szabadult hatéves fegyházbüntetéséből, amelyre fegyveres rablás miatt ítélték. Rendszeresen tartották a kapcsolatot telefonon, és gyakran találkoztak is, ilyenkor a nő kisebb-nagyobb pénzösszegeket is átadott a vádlottnak.
Két évvel ezelőtt, szeptember 2-án az egyik találkozásukkor a vádlott egy késsel tizenegyszer megszúrta ismerősét a felsőtestén. A szúrások megsértették a tüdőt, a rekeszizmot, a májat és az ágyéki csigolyákat is, valamint átvágták a főverőér hasi szakaszát. A sértett belehalt a szúrásokba.
A vádlott a nőt betette annak autójába, és az avasi lakótelepre vitte, majd a kocsit lezárta.
A sértettet édesanyja kezdte el keresni, és másnap a rendőrség is bekapcsolódott a kutatásba. Így jutottak el a vádlotthoz; ő a cselekményről semmit nem mondott, de közölte, hogy telefonja ismerősénél maradt. Ezután a vádlott telefonját csörgetve állapították meg a rendőrök, hogy hol lehet a készülék, így találták meg az autót és a holttestet két nappal a cselekmény után.
A férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését. A csaknem két évig tartó nyomozás során rengeteg tanút hallgattak ki, számos szakértőt vontak be az eljárásba, és értékelték a mobiltelefonok hívási adatait is.
Megállapították, hogy a nő a halála előtt Miskolcon, az avasi lakótelepen tartózkodott, mert mobilja az ottani átjátszótoronyra csatlakozott. Feltehetően este 10 óra körül még élt, mert az utolsó hívást ekkor kezdeményezték telefonjáról.
Az orvos szakértő megállapítása szerint a halál az utolsó hívás után, a megtalálás előtt két nappal következett be. Nagyon sok, védekezésre utaló sérülés volt a testén, és nem a kocsiban ült megölésekor. A helyszíni szemle is megállapította, hogy úgynevezett "berendezett helyszín" volt az autóban.
A sértett körömnyiradék-mintájából kimutatták a vádlott DNS-ét. Az orvos szakértő azt is megállapította, hogy a sérüléseket legalább tíz centiméter hosszú eszközzel, "kitartóan, gátlástalanul, emberi mivoltából kivetkőzve, rendkívüli embertelenséggel okozta az elkövető" - mondta az osztályvezető ügyész.
A gyilkos eszközt nem sikerült megtalálni. A főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
A megyei bíróság az új eljárási szabályok alapján az ügyet kiemelt ügyként fogja tárgyalni. A vádlott előzetes letartóztatásban van - közölte Martossy György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06