Éles helyzet Várpalotán
Kevés hiányzott a tragédiához: lőszert dobtak a tűzbe a gyerekek
Tüzet rakott három gyerek Várpalotán, s abba dobtak bele két pisztolylőszert, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban "élesek-e".
2011.09.07 16:09MTIKét 12 éves és egy 13 éves gyermek a várpalotai Thury-várnál játszott, s a várfal hasadékában egy csomagot találtak. Kibontották, s abból pisztolytárak és lőszerek kerültek elő - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Péter Katalin rámutatott: ahelyett, hogy a gyerekek leadták volna a lőszereket a rendőrségen, életveszélyes kísérletezésbe kezdtek. A közeli iskolánál tüzet raktak, s abba két lőszer dobtak be, így akartak meggyőződni arról, hogy a töltények úgymond "élesek-e".
A várt robbanás elmaradt, ám csak a szerencsés véletlenen múlt, hogy nem történt sérülés, tragédia - fogalmazott a sajtóügyeletes, megjegyezve: a felelőtlenül cselekedő a gyerekek a tárakat és a lőszereket azonban hazavitték magukkal. Hozzátette: az egyik gyerek otthon megmutatta az édesanyjának a lőszereket, aki azokat bevitte a városi rendőrkapitányságra.
A rendőrség az ügyben lőszerrel való visszaélés bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


