A fiú panasszal élt a gyanúsítás ellen
Gyanúsítottként hallgatták ki a fizikatanárát bántalmazó diákot
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség azt a középiskolás fiút, aki a VIII. kerületben fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette.
2008.04.10 10:53MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének tájékoztatása szerint a fiút még kedden hallgatták ki gyanúsítottként. A fiú panasszal élt a gyanúsítás ellen. A fiú mellett két osztálytársát is gyanúsítottként hallgatták ki a VIII. kerületi rendőrök, de ők nem éltek panasszal a gyanúsítás ellen. Az interneten három hete jelent meg egy felvétel arról, hogy a budapesti Erdélyi utcai Általános Iskola és Gimnáziumban egy diák megrúgta, majd tarkón ütötte egyik tanárát.
A diák ellen fegyelmi eljárás indult, a pedagógus pedig távozott az intézményből. A diákot a múlt heti fegyelmi tárgyalás után eltanácsolták az iskolából, és az iskola arra kérte a szülőket, hogy amíg nem találnak új iskolát a gyereknek, addig legyen magántanuló.
A rendőrség a Fővárosi Főügyészség állásfoglalása alapján közfeladatot ellátó személy elleni erőszak kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a józsefvárosi eset nyilvánosságra kerülését követően a parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordult. Hiller István oktatási miniszter időközben létrehozott egy szakértői bizottságot az iskolai erőszak megelőzésére, és annak vizsgálatára, hogy kell-e módosítani a közoktatási törvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


