Több mint kétmillió forintot adott át a férfi
Milliókat zsarolt ki ügyfele zsebéből egy nyíregyházi prostituált
Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását annak a 18 éves prostituált lánynak, aki a megalapozott gyanú szerint előbb különféle ürügyekkel pénzt csalt ki, később pedig zsarolta az egyik kuncsaftját Nyíregyházán.
2011.08.23 14:55MTIA 47 éves férfi, aki többször igénybe vette a prostituált szolgáltatásait, eddig összesen mintegy kétmillió forintot adott át a lánynak a kialkudott összegen felül - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A lány először albérletre kért kölcsön, majd azt mondta, hogy futtatójának tartozik, később nőgyógyászati beavatkozás költségére hivatkozott. Végül azt állította, hogy fiatalkorú, a férfitől lett állapotos, és ha nem fizet neki újabb kétmillió forintot, ezt elhíreszteli környezetében.
Az eljárás jelenlegi adatai, valamint a gyanúsított vallomása szerint nem volt futtatója, önként és saját hasznára végezte tevékenységét, és nem volt állapotos - közölte a százados, hozzátéve, hogy a nő ellen csalás és zsarolás miatt indult eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


