Csak pihent a Balatonban eltűntként keresett nő
Úszni indult - előkerült
Megkerült a Balatonban eltűntként keresett nő; a 66 éves asszony csütörtök reggel a balatonkenesei Vak Bottyán strandról indult fürdeni, s mint kiderült, egy másik strandnál pihent meg, mielőtt visszaúszott volna.
2011.08.18 12:53MTIHorváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy egy reggelente rendszeresen úszni járó nőt kerestek, aki a bójákig szokott beúszni, ezúttal azonban nem tért vissza a szokott időben, és eltűnt a strand vízi mentőjének szeme elől is.
Ezért riasztották a vízi rendőröket, s az asszony keresésébe a vízi mentők is bekapcsolódtak.
Mint kiderült, a nő Balatonkenese egy másik strandján ért partot, napozott egy kicsit, majd több mint két órával később onnan úszott vissza a ruháihoz, táskájához, amelyek addigra a vízi rendészekhez kerültek, így tőlük kapta vissza azokat - mondta a rendőrkapitányság vezetője.
Horváth László közlése szerint nyaranta ötven-száz esetben riasztják úgy a vízi rendőröket, főként gyerekek és idősek eltűnése miatt, hogy utólag kiderül, szerencsére alaptalan volt az aggodalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


