Közérdekű munka a csontkertben
Rendet tesznek a pécsi rabok a temetőben
"Bevált az elképzelés, hogy a pécsi köztemetőben is dolgozzanak a közérdekű munkára ítéltek."
2011.08.17 12:09ma.huJól működik Pécsett a kormányhivatal közérdekűmunka-programja. Ahhoz mint legutóbbi „nagyfoglalkoztató” csatlakozott a Pécsi Temetkezési Kft., mely a helyi köztemetőben adott munkát az elítélteknek. Azok karbantartói feladatokat látnak el, a többi közt kiürítik a szemeteseket, eltakarítják a lehullott faleveleket, vagyis tisztántartják a temető területét. Baranyában amúgy is példaértékűen működik a közérdekűmunka-büntetési rendszer. A megyében idén a tavalyinál 258-cal több, összesen már 426 elítéltnek kell dolgoznia önkormányzatoknál, szervezeteknél! Utóbbiak sorából kiemelkedik a pécsi Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért (KÉK) Egyesület, ahol a Melinda Park megújításából veszik ki részüket a közérdekű munkára ítéltek, valamint – szintén Pécsett - a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, ahol mintegy 40 (!) elítélt gondozza a menhely parkját, tartja tisztán az állatok környezetét, sőt végez esetenként építőipari szakmunkát is - írja közleményében a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata.
Farkas Tamás a Misina elnöke összességében pozitív tapasztalatokról számol be: - Igaz, hogy van, aki láthatóan kényszerből van itt, mások viszont kimondottan tisztességesen dolgoznak, sőt az állatszeretetük is megnyilvánul. Feladat nálunk mindig akad, és manapság minden munkás kéz segítséget jelent.
Dr. Hargitai János kormánymegbízott, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője azt mondja, elégedett, de tovább fejlesztené a pécsi közérdekűmunka-büntetés rendszerét: - Azon dolgozunk, hogy újabb munkáltatókat is bevonjunk a programba. A tapasztalat ugyanis az, hogy az elítélteket újabb bűncselekmény elkövetésétől az tartja vissza leginkább, ha következetesen végrehajtatjuk velük a büntetésüket. Ráadásul közérdekű munkájukkal azt a társadalmat szolgálják, amelyet megsértettek, vagyis ez a büntetés egyben a helyreállító igazságszolgáltatás fontos eszköz - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


