Négy holttestet hantoltak ki
Élve elásott emberek - már nyoma sincs haláluknak a csepeli erdőben
Kicsalta az erdőbe, ott egy hajléktalan házaspárral közösen fojtogatni kezdte, majd egy előre megásott gödörbe nyakig eltemette adósait a gyilkos uzsorás.
2011.08.12 16:29MTINégy holttestet hantoltak ki a rendőrök csütörtökön Csepel egy erdős területén; sajtóértesülések szerint egy uzsorás gyanúsítható a bűncselekménnyel, a férfi élve ásta el áldozatait, akiktől előzőleg pénzt követelt; a helyszínelés befejeződött; Szerbia budapesti nagykövetsége szerint a gyanúsított a hírekkel ellentétben nem szerb nemzetiségű.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a rendőrség honlapján azt írta, hogy a négy ember halálának pontos okát, idejét, körülményeit igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják. Az NNI emberölés miatt indított nyomozást; a bűnügyről a nyomozás érdekeire tekintettel más információt egyelőre nem kívánnak közölni.
Bartha László, az NNI szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a bűnügynek hány gyanúsítottja van. Mindössze annyit közölt: a csepeli területen befejezték a helyszínelést.
A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este.
Korábbi sajtóértesülések szerint egy szerb uzsorás gyanúsítható a bűncselekménnyel, de Szerbia budapesti nagykövetsége cáfolta, hogy a feltételezett elkövető szerb állampolgár vagy szerb nemzetiségű volna. Információik szerint macedón lehet a tettes.
A gyilkosságok gyanúsítottja élve ásta el áldozatait, akiktől pénzt követelt. A Magyar Nemzet egyik újságírójának csütörtök éjjel sikerült megszólaltatnia azt az erdélyi fiatalembert, aki - állítása szerint - megszökött a bűnözőktől; ő vezette nyomra a rendőröket, miután kiásta magát a gödörből, amelybe nyakig betemették. Elmondása szerint a szerb férfi kicsalta őt az erdőbe, ott egy hajléktalan házaspárral közösen fojtogatni kezdték, majd egy előre megásott gödörbe nyakig eltemették, a bankkártyáját pedig elvették, hogy arról pénzt vegyenek le.
Az MTI tudósítója péntek délelőtt a csepeli területről azt jelentette: semmi nem utal arra, hogy az 12 órával korábban bűnügyi helyszín volt. Mindössze annyit lehet látni, hogy a gödröket - amelyek feltehetően a holttesteket rejtették - egy munkagéppel már feltöltötték. A környéken az MTI tudósítója semmilyen mozgást nem tapasztalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


