Öngyilkosok lettek
37 éves lányát is magával rántotta a halálba a mostoha
Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak egy 56 éves ózdi asszonnyal szemben, aki gyámság alatt álló, 37 éves lányával együtt - vélhetően öngyilkossági szándékkal - gyógyszert vett be és vegyszert ivott, a fiatalabb nő ugyanis a kórházba szállítása után életét vesztette - közölte a rendőrség.
2011.07.19 17:44MTIEgyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendelkezésükre álló adatok szerint a nő és lánya - pontosan be nem határolható időben - a lakásában, öngyilkossági szándékkal gyógyszert vett be és vegyszert is ivott.
Az esetet a kórház jelentette a rendőrségnek.
A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az eset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja. Bár kedden az asszony is meghalt - a vele szembeni eljárást ennek ellenére lefolytatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:03 Pánik és menekülés a Fehér Ház vacsorájáról - videó
- 7:01 Így rongyolt át a szünetelő testőrökön a Trump-merénylő - videó
- 6:48 Lövöldözés a Fehér Ház vacsoráján, Trumpot és más vezetőket kimenekítettek - videó
- 19:09 Magyar Péter szerint az oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki az országból a magyar emberek pénzét
- 10:14 Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát
- 8:11 Hirtelen egy egész kacsacsalád termett a budafoki medencében - gyors segítség mentette meg a kicsiket
- 7:38 Atomháborús főpróba Európában? Franciaország és Lengyelország Oroszország ellen gyakorol
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


