A negyedik eset
A Sajóba fulladt egy férfi Borsod-Abaúj-Zemplénben
A Sajóba fulladt egy 40 éves kesznyéteni férfi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2011.07.11 10:28MTIEgyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a férfi múlt pénteken kerékpárral a Sajóhoz ment fürdeni, de nem tért haza, erről szombaton érkezett a bejelentés a tiszaújvárosi kapitányságra.
A járőrök hamar megtalálták a folyóparton a férfi kerékpárját, de a tulajdonos nyomára nem bukkantak.
A folyószakaszt a tűzoltók gumicsónakkal átvizsgálták, majd a Miskolci Spider búvárcsapat folytatta a keresést, amely alig 2 óra alatt megtalálta a férfi holttestét.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát vízbe fulladás okozta.
A vizsgálat során a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, a tiszaújvárosi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2008-ban 11-en, 2009-ben 15-en, tavaly pedig 14-en fulladtak vízbe. Az idén ez már a negyedik eset.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


