Csempészt fogott a rendőrség
Autós üldözés Szabolcsban
A rendőrség közölte: mintegy tíz kilométeres autós üldözés után fogtak el egy csempészt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a 40 éves férfi, kocsijában több mint 3,6 millió forint értékű cigarettával próbált elmenekülni.
2011.06.28 11:24MTIA laskodi sofőrt hétfőn Fehérgyarmaton akarták igazoltatni a rendőrök, de ő járművével nagy sebességgel továbbhajtott Tunyogmatolcs felé - mondta Fedor Rita, a szabolcsi főkapitányság sajtószóvivője.
A főhadnagy tájékoztatása szerint a rendőrök üldözni kezdték a menekülő autóst, aki áthajtott Tunyogmatolcson, majd Győrteleken, végül több mint tíz kilométer megtétele után lassított, és állt le az út szélén kocsijával.
A férfi a menekülését azzal indokolta, hogy az autójában nagy mennyiségű csempészett cigaretta van - az utastérből és a csomagtartóból összesen 6250 doboz ukrán zárjegyes, 3 millió 685 ezer forint értékű dohányáru került elő.
A csempészt a rendőrök előállították, majd a lefoglalt gépkocsival és cigarettával együtt átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozóinak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06