Két év múlva tarol a mobilnet
A mobilnet gyors terjedésére számít a Vodafone
A Vodafone Magyarország előrejelzése szerint 2010-ben már minden második internetező mobilhálózaton keresztül éri el a világhálót - mondta Beck György, a társaság vezérigazgatója kedden Gödöllőn sajtótájékoztatón.
2008.04.02 09:45MTIHozzátette: a becslések szerint jelenleg 400 ezer mobilos éri el számítógépen, illetve telefonon az internetet. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a vezetékes szélessávú internet előfizetések száma 1,38 millióra nőtt februárban, míg egy évvel korábban ez a szám 1,06 millió volt.
Beck György mindezt annak kapcsán mondta el, hogy a napokban a Vodafone Gödöllőt is bekapcsolta széles sávú mobil hálózatába (HSDPA) 100. településként. A cég jelenleg 111 településen nyújt internetes szolgáltatást. A Vodafone széles sávú hálózatának segítségével jelenleg a lakosság 50 százaléka érheti el az internetet.
Az eseményen Beck György, idézve a Gemius Hungary webanalitikával és forgalomelemzéssel is foglalkozó cég kutatását, kifejtette: februárban a Vodafone mobil internetes hálózatán keresztül látogatta a legtöbb felhasználó (cookie) a magyarországi weboldalakat. A felmérés szerint a Vodafone részesedése 38,3 százalék volt, miközben a T-Mobile-é 37,4 százalékot, a Pannoné pedig 24,3 százalékot ért el.
A Vodafone 2007 június elején indította el széles sávú szolgáltatását, a rendszer mintegy 80 százaléka a kínai hálózati gyártó és szállító Huawei segítségével épült. Beck György elmondta: a terv az, hogy a nyár elejéig 150 települést kapcsoljanak be a hálózatba, köztük a Balaton térségét.
A vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta: az előrejelzések szerint 2010-ben a vezetékes és a mobil internetezők száma 1,5-1,5 millió lesz, ám ennek eléréséhez a három magyarországi szolgáltatónak összesen mintegy 100 milliárd forintot kell fejlesztésekre fordítania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06