41 százalék illegális kalózmásolat volt
Szoftverlopások Magyarországon
A számítógépes szoftverlopások értéke 2010-ben megközelítette a 24,5 milliárd forintot.
2011.05.17 23:48ma.huA Magyarországon a személyi számítógépekre jogosulatlanul telepített szoftverek értéke 2010-ben elérte a 131 millió dollárt (24,5 milliárd forint). Az év során a PC-kre telepített szoftverek 41 százaléka illegális kalózmásolat volt – állapította meg a Business Software Alliance (BSA) 2010-es globális szoftverkalózkodásról szóló felmérése.
Ez a tanulmány a BSA globális szoftverkalózkodásról szóló nyolcadik felmérése, amelyet az IDC-vel együttműködésben folytatott. A kutatás 116 ország és régió adatait dolgozta fel. Az idei felmérés egy új szemponttal is bővült, ugyanis az Ipsos Public Affairs közvélemény-kutatást végzett a PC-felhasználók körében a szoftverkalózkodással kapcsolatos alapvető társadalmi attitűdökről és jellemző magatartási formákról. 10-ből 7 válaszadó úgy nyilatkozott, hogy szerinte a technológia fejlődése érdekében fizetni kell a szoftvergyártók termékeiért. Meglepő módon a szellemi tulajdon védelmének támogatottsága általában véve azokban az országokban volt a legmagasabb, ahol magas volt a szoftverkalózok száma.
A válaszadók szerint a licencelt szoftver megbízhatóbb, mint a kalózmásolat. Viszont számos PC-felhasználó nem tudja megkülönböztetni, hogy a szoftverbeszerzés mely formája legális vagy illegális (például egyetlen licenc használható-e a több számítógéphez vagy a fájlmegosztó hálózatokról letöltött verziók legálisak-e).
„Az eredmények azt mutatják, hogy a kalózmásolatok aránya nem nőtt ugyan tavalyhoz képest, de sajnos nem is csökkent, így még mindig sok a tennivaló ezen a téren.” – nyilatkozta dr. Dzsinich Gergely, a BSA Magyarországi Bizottságának vezetője.
Európában a lopott szoftverek kereskedelmi értéke megközelítette a 13,5 milliárd dollárt. Globális szinten a szoftverkalózkodás értéke 59 milliárd dollárt tett ki, ami majdnem duplája a 2003-as értéknek. A 2010-es tanulmányban szereplő 116 régió felében minimum 62 százalékos volt a szoftverkalózkodás mértéke, míg az átlagos nemzetközi szint 42 százalék.
A szoftverkalózkodás területén a fejlődő gazdaságok tettek szert vezető szerepre. Ezekben az országokban a kalózkodás szintje 2,5-szer magasabb, mint a fejlett területeken, és az itteni kalózmásolatok kereskedelmi értéke (31,9 milliárd dollár) a teljes nemzetközi szint több mint felét teszi ki. A legális szoftver leggyakrabban hangsúlyozott előnye a műszaki támogatás (88%) és a hackerek, kártékony szoftverek elleni védelem (81%).
Az illegális szoftverhasználat egyik gyakori módja, ha több számítógépre telepítik a csak egyetlen számítógépre telepíthető szoftvereket. A PC-felhasználók többsége világszerte úgy gondolja, hogy a szellemi tulajdonjog védelme érzékelhető gazdasági előnyökkel jár: nemzetközi szinten a válaszadók 59 százaléka véli úgy, hogy a szellemi tulajdon védelme jó hatással van a helyi gazdaságra, Magyarországon pedig a válaszadók 61 százaléka szerint a munkahelyteremtésben is fontos szerepet játszik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


