A Microsoft és a hatóságok összefogtak
Vége a legnagyobb spamküldő hálózatnak?
A Microsoft az amerikai hatóságokkal közösen fülelte le a napi 30 milliárd spamet postázó rendszer amerikai központjait. Szerintük sikerült felszámolni a világ egyik legjelentősebb levélszemétküldő hálózatát.
2011.03.18 19:24MTIA világban forgalomban lévő kéretlen levelek döntő többségét botnetek küldik szét. Ezeket a botneteket fertőzött számítógépek, azaz a számítógépes szakzsargonban csak zombiként emlegetett gépek milliói alkotják. A zombi kifejezés abból ered, hogy egy otthoni, iskolai vagy vállalati számítógép úgy is tagja lehet a botnetnek, hogy a gép tulajdonosa nem is tud róla.
A most felszámolt Rustock az egyik legjelentősebb botnetnek számított, ugyanis működése csúcsán a világ levélszemét-forgalmának 47-48 százalékát küldte.

A Microsoft szakembereinek a kéretlen küldeményekből sikerült kikövetkeztetniük azokat az IP-címeket, amelyek a hálózat központjait sejtették. Ezek alapján a hatóságok hét amerikai városban számoltak le azokkal a szerverekkel, amelyeken keresztül a zombiszámítógépek az utasításokat kapták.
A csütörtöki akció úgy tűnik, sikeres volt, mert a kiküldött spamek száma jelentősen visszaesett. A szakemberek azonban arra is figyelmeztetnek, hogy egységes nemzetközi fellépéssel lehet csak teljesen felszámolni a hamis gyógyszerekre, vagy más csalásra szakosodott spamküldőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


