Ebből került a legtöbb a fa alá
A Kindle az Amazon sztárterméke
A Harry Potter és a halálos szentek című könyvet megelőzve a Kindle elektronikuskönyv-olvasó harmadik generációs szériája lett az Amazon internetes áruház legkelendőbb terméke.
2010.12.27 19:57MTIA vállalat nem közölt pontos adatokat az eladásokról, de annyit megosztott, hogy a legnagyobb érdeklődést november 29-én tapasztalták, amikor több mint 13,7 millió darabot rendeltek meg az internetes áruház oldalán.
2009-ben a "legerősebb" napon is jóval kevesebbet, 9,5 millió darabot vásároltak. Az Amazon már korábban is beszámolt arról, hogy a Kindle harmadik generációja az e-könyvolvasók leggyorsabban fogyó példánya.
A készülék augusztusban jelent meg, és már 139 dollárért (29 500 forintért) elérhető.
A Kindle-olvasónak számos vetélytársa van a piacon, többek közt az Apple iPad készüléke.
Az Amazon szerint azonban sok vásárló játékokra, filmnézésre és internetezésre használja az Apple táblagépét, olvasónak viszont inkább a Kindle-t szeretik. Utóbbi népszerűségét az elérhető ár is segíti, míg az iPadért jelenleg 499 dollárt (106 ezer forintot) kérnek.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


