Ngomoco közösségi játékok
400 millió dollárért fejlesztenek játékot az iPhone-ra
Összesen 400 millió dollárt (78 milliárd forintot) fizet a DeNa japán cég az amerikai Ngmocóért, amely iPhone-okostelefonon játszható közösségi játékokat fejleszt ki.
2010.10.13 13:17MTIAz ár nagysága jelzi, mekkora lehetőséget sejtet az üzletág, és milyen elvárásokkal kell szembenéznie. A DeNa kedden jelentette be, hogy először 300 millió dollárt oszt szét a Ngmoco résztulajdonosai és munkatársai között. A további száz millió dollár kifizetését 2011 végéig meghatározott célok eléréséhez köti.
A DeNa az úgynevezett közösségi játékokra specializálódott, azaz a közösségi oldalakon, például a Facebookon játszható játékokra. Az egyik legismertebb a Zynga amerikai cég Farmville nevű mezőgazdasági szimulációs játéka. A 400 millió dolláros vételár azért is tűnik hatalmas összegnek, mivel a legtöbb Ngmoco-játék ingyenesen, vagy 0,99 dolláros (195 forintos) áron játszható. E játékokat eddig 60 milliószor töltötték le a vállalatfelvásárlásról szóló bejelentés szerint. Világelső akar lenni konszernjével a mobiltelefonos játékok piacán a New York Timesnak nyilatkozó Tomoko Namba, a DeNa főnöke és alapítója.
A lap idézte a Screen Digest piackutató cég becsléseit is, amelyek szerint a közösségi játékok 2014-re várhatóan 1,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak le - szemben a 2009-es 640 millió dollárral. A Ngomoco eladásával a legjobb üzletet a Kleiner Perkins befektetési cég köti, amely 25 százalékos résztulajdonosként akár 100 millió dollárt is kaphat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


