Okostelefon - korán kelőknek
Pánik az iPhone 4 magyarországi premierjén - 300-an éjszakáztak az Arénában
Csaknem háromszáz, többségében fiatal Apple rajongó várta az iPhone 4 magyarországi megjelenését, az új készüléket pénteken nulla órától kezdték árusítani a budapesti Aréna Plaza T-Mobil boltjában.
2010.09.24 07:16MTIMolnár Máté csütörtökön reggel háromnegyed hattól elsőként állt, azaz ült sorba, hogy megvásárolhassa az Apple eddigi legsikeresebb termékének tekintett okostelefonját, amelyet éjfélkor Christopher Mattheisentől, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójától vehetett át személyesen.
A telefonra váró vásárlók a sorszámok nyitás előtti kiosztásáig fegyelmezetten viselkedtek, kisebb pánikot mindössze az a pletyka okozott, hogya boltban csak annyi készülék van, amennyi sorszámot az előre kikészített tálcákról kiosztottak.
Ezekből összesen 250 darab volt, a többiek már csak ruhatári cetliket kaptak. A szervezők azonban mindenkit megnyugtattak, hogy szükség esetén más boltok készleteiből is hoznak.
Fiatalok várakoznak, hogy megvásárolhassák az Apple iPhone 4 telefonját, amelyet szeptember 24-én 0 órától kezdenek árusítani Magyarországon (fotó: MTI)
Az Apple június 7-én mutatta be Amerikában az iPhone-okostelefonok negyedik generációját. A készülék világpremierjének első három napján több mint 1,7 millió darab talált gazdára.
A telefon népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy már a megjelenés utáni napokban kiderült: az iPhone 4-gyel vételi problémák adódhatnak, ha a felhasználó nem a "megfelelő módon" tartja.
Az amerikai informatikai óriásvállalat mindössze ingyen védőtokkal orvosolta az Egyesült Államokban kezdetben hibaként kezelt jelenséget, de ezt az lehetőséget az európai vásárlóknak már nem ajálnották fel.
A nyári bemutatóval egy időben beharangozott fehér változattal viszont gyártási problémák adódtak, ezért ez a verzió csak hónapokkal később várható.
Elemzők szerint a negyedik generációs modellel együtt a szeptember végéig tartó pénzügyi évben 36 millió iPhone találhat gazdára világszerte, azaz 73 százalékkal több, mint az előző évben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


