Bealkonyul a műholdaknak
Eltűnhetnek a távközlési műholdak Európa egéről
Öt-tíz éven belül eltűnhet az Európa és az Egyesült Államok felett keringő távközlési műholdak nagy része, az optikai szálak terjedésével ugyanis nem lesz rájuk szükség - mondta Wolf von Reden, a német Fraunhofer Intézet stratégiai igazgatója az MTI-nek Berlinben.
2008.03.03 07:12MTIHa az optikai kábeleknek meglesz a megfelelő kapacitásuk arra, hogy a jelenleginél még több adatot továbbítsanak, nem lesz szükség a jelenlegi távközlési műholdak nagy részére. A mesterséges holdak egy kis része azonban továbbra is megmarad a kevésbé fejlett vidékek miatt - mondta Európa egyik vezető távközlési kutatóintézetének stratégiai igazgatója a távirati irodának.
Az optikai szálakon a műholdakhoz képest sokoldalúbb műveleteket lehet végrehajtani, sokkal több szolgáltatást lehet nyújtani, hiszen már ma is nagyobb a kapacitásuk, mint a mesterséges holdaké. Ráadásul az optikai szálat könnyebb is eljuttatni a lakásokba - tette hozzá.
A műholdak kiváltása mellett szól az egyebek mellett az is, hogy azok kiöregedése után megsemmisítésük közben komoly károkat okozhatnak a földre hulló darabok - mutatott rá Wolf von Reden.
Az optikai hálózatok terjedésének akadálya lehet, hogy kiépítésük sokba kerül, különösen a tenger alatti vezetékeké. A fejlesztéshez épp ezért kormányzati támogatásra is szükség van. Ha az állam részt vállal az út- vagy közműépítésben, akkor az optikai hálózatok fejlesztését is támogatnia kellene pénzügyileg - mondta a szakember.
Az optikai hálózat fejlődésével öt-tíz évben megjelenhet az új generációs internet, új alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal - tette hozzá.
A Fraunhofer Intézet 2007-es jelentése már rámutatott arra, hogy amíg az adatátvitelben "tegnap" még az egy másodpercre alatt átvihető megabitek számáról volt szó, napjainkban már gigákról beszélünk, a nagyon közeli jövőben pedig tera-, sőt pentabitek vándorolnak a kábelekben. Az új generációs internet a jelenleginél is interaktívabb lesz, egyebek mellett a növekvő felhasználói tartalmak miatt. Ennek a tartalomnak az eljuttatásához azonban technikai fejlesztésekre, így például több optikai hálózatra van szükség - mutat rá az intézet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


