A spammerek inkább a vb-t nézik
Vesztettek kreativitásukból az online bűnözők
A spammerek egyre kétségbeesettebbek és már közel sem annyira kreatívak - legalábbis erre a következtetésre jutottak a Symantec szakértői.
2010.06.11 16:00 Májusban a kéretlen levelek küldői legszívesebben semmit sem írtak a tárgymezőbe, ezzel remélve, hogy a címzett talán véleletlenül megnyitja az üzenetet. A második legkedveltebb módszer a “Kérem olvassa el” (Please Read) tárgymező volt. Ez különösen annak fényében megdöbbentő, hogy korábban a bűnözők előszeretettel használtak fel valamilyen aktuális témát vagy eseményt. Most leginkább a Dél-Afrikában megrendezett futball világbajnokság jelenthetett volna jó ürügyet.
A Symantec Spam Report júniusra vonatkozó főbb megállapításai:
- Továbbra is az EMEA régióból érkezik a kéretlen levelek csaknem fele (48.1%), ez a szám ráadásul folyamatosan növekszik.
- A .ru (Oroszország) domainnel ellátott kéretlen üzenetek hihetetlenül megszaporodtak. Míg áprilisban ez mindössze az összes levél 22.1 százalékát tette ki, addig májusban már, több mint az egyharmadát (34.1%)
A MessageLabs egy korábban publikált kutatása szerint Magyarország legalább egy valamiben világbajnok: A felmérés kimutatta, hogy Magyarország vezeti a spam ranglistát, az email forgalom 95.4 százaléka volt kéretlen levél.
Kapcsolódó írások:
- Nem javul a magyarországi spamhelyzet
- Visszaütött a spammer-vád
- A legtöbb spam a magyar emailforgalomban található
- Bérgyilkos spamek: nagyon csalnak a neten
- A spammerek támadása: Nézzen Ön is Morvai Krisztina szexvideót!
- Milliárdos károkat okoznak évente a kibertámadások
- Vírusrekord 2009-ben: 25 millió új fenyegetés
- Naponta 10 milliárd spamet küldött - megbukott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06