Az Apple után szabadon...
A Nokia is táblapécével rukkol elő
A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Nokia várhatóan az év második felében mutatja be saját fejlesztésű táblapécéjét - közölték technológiai elemzők.
2010.04.07 16:41MTISzámtalan hordozhatókészülék-gyártó és PC-kereskedő, többek között a Samsung és a Hewlett-Packard is az Apple nyomdokait követi, miután a cupertinói székhelyű informatikai vállalat hétvégén bemutatott iPad-jának fogadtatását a 2007-ben megjelent iPhone sikeréhez viszonyították.
Az Apple mobiltelefonjának népszerűsége meglepetés volt a Nokia számára, amely csupán két évvel később mutatta be az első nagyobb, érintőképernyős telefonját. A finn vállalat tavaly készítette el az első laptopját, miközben az internetezésre alkalmas telefonszerű eszközeivel - amelyek már 2005 óta a piacon vannak - sem ért el nagyobb sikereket.
A Nokia nem akar ismét lemaradni, ezért a saját fejlesztésű táblapécéi már szeptember-október környékén a boltokba kerülhetnek - mondta Ashok Kumar, a Rodman és Renshaw New York-i székhelyű befektetési bank elemzője.
Az okostelefon és a hordozható számítógép közötti kategóriának számító táblapécék még nem számítanak kiforrott termékeknek. Ezeknek az eszközöknek ráadásul a vevőköre sem tisztázott, éppen ezért az Apple márkanév, illetve az iPad-hoz társított szolgáltatások kivételesnek tekinthetők - mondta Geoff Blader, a CCS Insight kutatóintézet elemzője.
Kumar szerint a Nokia kütyüje valamely Microsoft operációs rendszert fogja használni, más elemzők azonban a Nokia és az Intel együttműködéseként kifejlesztett MeeGo rendszerre épülő eszközre tippelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


