A klaviatúra eltűnéséről álmodik Gates
Bill Gates billentyűk nélküli jövőt álmodik
A billentyűzet nélküli, érintőképernyővel és hanggal vezérelt számítógépezésben látja a jövőt Bill Gates, a Microsoft elnöke. Gates egy pittsburghi fórumon azt jósolta: a billentyűzet elsorvadásra van ítélve, a felhasználók egyre inkább érintőképernyőn keresztül vagy hanggal fognak parancsokat adni a komputereknek.
2008.02.26 07:30MTIA Microsoft elnöke - aki júliusban vonul vissza a szoftverbirodalom napi ügyeinek irányításától - búcsúkörútjának egy állomásán kijelentette: cége erre az egyelőre még csak feltételezett fejlődési irányra fog koncentrálni.
Várakozása szerint 5 éven belül már több olyan internetes keresés lesz, amelyre a felhasználók hanggal adnak utasítást. Kifejtette, hogy az ezt lehetővé tevő és számos tudományágban, például a biológiában és a csillagászatban már ma is működő szoftvert még tökéletesebbé kell tenni.
A számítógépguru korábbi jóslatai nem minden tekintetben váltak be. 1997-ben például még azt vizionálta, hogy 10 éven belül olyan fejlettségi fokot érnek el a beszédfelismerő programok, hogy azok válnak az alapvető parancsbeviteli eszközökké.
Az 58 éves Robert Gates július után is megtartja Microsoft elnöki címét, de már csak jótékony célú tevékenységekkel kívánja tölteni az idejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


