Tudjuk, mire kerestél
Spórolni tessék: eladnak tízmillió részvényt a Google alapítói
A következő öt évben tízmillió Google-részvény eladását tervezi az internetes szolgáltató két alapítója, Larry Page és Sergey Brin - jelentette be a kaliforniai székhelyű vállalat helyi idő szerint pénteken.
2010.01.23 09:11MTIA két társalapító egyaránt öt-ötmillió részvénytől kíván megválni, de csak fokozatosan, hogy az eladás ne ártson a részvények tőzsdei árfolyamának. A tízmillió részvény jelenleg 5,5 milliárd dollárt ér. Page és Brin a Google főrészvényesei, együttesen mintegy 57,7 millió darab - szavazati joggal nem rendelkező - B-kategóriájú Google-részvényt birtokolnak.
A tízmillió papír eladásával ez ugyan 47,7 millióra csökken, de továbbra is kezükben tartják majd a szavazati joggal rendelkező részvények 48 százalékát.
Page és Brin mellett a Google-t irányító triumvirátus harmadik tagja, Eric Schmidt vezérigazgató pedig megtartja 10 százaléknyi szavazati joggal rendelkező részvényét, így a Google-moguloknak változatlanul döntő szavuk lesz a cég ügyeiben. A két társalapító továbbra is jelképes, évi egydolláros fizetést kap a vállalattól, ez azonban nem nagy áldozat, hiszen Google-részesedésük egyaránt közel 16 milliárd dollárt ér.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


