Ha már a netes randizással sem megy
Robotszerető: meccsről is tud beszélgetni
Életnagyságú robotszeretővel rukkolt ki egy amerikai cég: a műbőrű nő beszélgetni is tud, akár még a fociról is.
2010.01.12 12:51MTIA fekete fehérneműben pompázó, mesterséges intelligenciájú kedves egyelőre csak nőnemű változatban kapható ötféle személyiségben. Vad Wendy kalandéhes, Fagyos Farrah félénk és visszafogott, Érett Márta anyáskodó és gondviselő, Szeszélyes Susan a legbelevalóbb, a műhárem ötödik prototípusa pedig egy ifjú naiva.
Az ár 1,3-1,8 millió forint között mozog, a nőkhöz laptop is jár - mármint működtetésükhöz és csatlakoztatásukhoz az internetre, hogy fejlődjön szókincsük, tudásuk. A robot kezének megérintésére, megszólal: "Szeretem, ha fogjuk egymás kezét."
Douglas Hines, a New Jerseyben lévő gyártócég mérnöke elmondta, hogy a 167 cm magas műnő interaktív társalgásra is jó, egyszerűre, de a kívánt témakörről, pontosan tudja, mit szeret gazdája: ha a Porschékat, akkor ő is ezt a sportkocsit, ha a focit, akkor a robotpár is rajong a játékért.
És még horkol is - igény esetén és persze előre programozottan. A mesterséges szerető természetesen szexre is alkalmas, ahogy az előző generációs gumimodellek. Egyelőre csak az Egyesült Államokban és Európában kapható, de a gyártók tervezik, hogy az egész világot beterítik vele. Egyúttal férfiváltozattal is elő akarnak állni, amely Rockyra hasonlít - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


