HD-formátumban közvetített téli olimpiai játék
Vancouveri Téli Olimpiai Játékok az audiovizualitás jegyében
A Panasonic Corporation, amely a 2010-es Vancouveri Téli Olimpiai Játékok hivatalos olimpiai partnere, bejelentette, hogy audiovizuális HD-technológiájának teljes portfolióját csatasorba állítja az eseményen a közvetítések támogatása érdekében. A cég technológiái az esemény sikeréhez azzal járulnak hozzá, hogy lehetővé teszik az első kizárólag HD-formátumban közvetített téli olimpia létrejöttét.
2010.01.08 16:08ma.huA Pekingi Nyári Olimpiai Játékokhoz hasonlóan Vancouverben is minden nemzetközi célú videofelvétel HD-formátumban készül el. A HD-jeleket a Nemzetközi Közvetítő Központból fogják sugározni az egész világ számára. A videojeleket ezen kívül más célra is felhasználják: a megnyitónak helyet adó BC Place stadionban és a versenyhelyszíneken elhelyezett nagyméretű LED-falakon szintén HD-minőségben lesznek követhetők az események, így a vancouveri lesz az első „teljesen HD” téli olimpia, mivel minden felvétel nagy felbontásban készül el. A BC Place stadionban a Panasonic három, összesen 243 m2 felületű LED-falat helyez el, amelyek együttesen közel másfélszer akkorák, mint a 2006-os Torinói Téli Olimpián használt megoldás volt.
A Panasonic DVCPRO HD lesz az olimpia hivatalos felvételi formátuma. Ez lesz 1992 óta a kilencedik olimpia, amelyen a Panasonic digitális formátumát használják a felvételeknél. A cég számtalan eszközt szállít, amelyek szerephez jutnak majd a közvetítések során, ilyen pl. a P2HD-sorozatú SSD-memóriás hírgyűjtő rendszer is.
A cég a játékok biztonságához is hozzájárul azzal, hogy kiváló képminőségű és nagy érzékenységű megfigyelő-rendszereket telepít az olimpiai létesítmények belsejébe és külsejére, valamint a környező területekre és autópályákra.
A Vancouveri Téli Olimpia Szervezőbizottságával és az olimpia kizárólagos telekommunikációs partnerével, a Bell-lel való együttműködés keretében a Panasonic egy HD videokonferencia rendszerrel köti össze a Vancouverben és Whistlerben található olimpiai falvakat. A HD videokonferencia-egységekből, kamerákból és kijelzőkből álló rendszer H.264 formátumban teremti meg a kapcsolatot a két helyszín között, és lehetővé teszi az edzők és az atléták számára, hogy a kiváló kép- és hangminőség révén szinte egy szobában érezhessék magukat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06