Átalakulóban kommunikációs szokásaink
A Facebook beelőzi az e-mailt és az SMS-t
A Prompt Communications egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a barátok és családtagok elérésére mind a mai napig a telefon (99 százalék) a legáltalánosabb kommunikációs eszköz.
2009.12.18 16:30ictpressNem sokkal lemaradva, a második helyen következik a Facebook (96 százalék), a bronzérmes pedig a jó öreg SMS (93 százalék). A negyedik helyen az elektronikus levél (91 százalék) tanyázik. A Prompt Communications háromszáz fős felmérése rávilágít továbbá arra, hogy az említett kommunikációs megoldások közül az emberek az SMS-t (38 százalék) használják a legtöbbet, melyet aztán a Facebook, majd pedig a telefon (28 százalék) követ a sorban.
Érdekesség, hogy az e-mail ezúttal is az utolsó helyre szorult: a válaszadók mindössze 20 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem tudná elképzelni az életét az e-mailek nélkül. A Facebook és a hozzá hasonló közösségi portálok egyre komolyabb használata azonban nem kevés aggodalmat is kivált.
A megkérdezettek közel háromnegyede például azon aggódik, hogy főnöke megnézi a Facebookra feltöltött információit és fényképeit, a főnökök nagy része pedig attól tart, hogy az alkalmazottak esetleg bizonyos céges, vagy személyes adatokat kotyognak ki a közösségi oldalakon. A válaszadók 27 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem örülne annak, ha családtagjai közül valaki megnézné a Facebookos profilját, 28 százalékuk pedig úgy vélekedett, hogy csak egy hétig bírná ki a Facebook használata nélkül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


