Pucéran pózolnak a fiatalok a kamerák előtt!
Sexting - a legújabb őrület
A fiatalok körében egy újabb, ezúttal a legújabb technológiák által is komoly támogatást élvező divathullám söpör végig.
2009.12.13 14:42ictpressEz az új őrület nem más, mint az úgynevezett "sexting", amikoris a legtöbbször tizenéves fiatalok magukról, illetve párjukról meztelen felvételeket készítenek a mobiljukkal, vagy egy fényképezőgéppel, majd pedig ezeket a fotókat a telefonjuk, illetve az internet segítségével szétküldik a haveri kör tagjai számára (akik aztán persze utána tovább terjesztik az igét).
Az Associated Press egyik legfrissebb felmérése rávilágít arra, hogy az Egyesült Államokban a tinédzserek több mint egynegyede érintett sexting ügyben, vagyis a statisztikák szerint négy fiatal közül egy már biztosan küldött, vagy kapott ilyen pikáns tartalmú üzeneteket és képeket.
A tizenévesek mindezt jó viccnek tartják, azzal azonban többségük nincs tisztában, hogy az USA legtöbb államában tiltják és egyben büntetik is ezt a tevékenységet. Talán nem meglepő, hogy a fiúk körében nagyobb népszerűségnek örvend a sexting, mint a lányok között, ezenkívül pedig a jelentés készítői felhívják a figyelmet arra, hogy a tizenéveseken kívül a fiatal felnőttek, a huszonévesek körében is egyre inkább hódít az új módi.
Ez utóbbi korosztálynak körülbelül az egyharmada használja a sextinget, melynek egyébként melegágya a mobiltelefon (MMS), illetve az online közösségi portálok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


