Megjelent a Windows 7
Hivatalosan is vásárolható a mai naptól a Windows 7
A Microsoft a mai napon hivatalosan megkezdte a Windows 7 forgalmazását.
2009.10.22 10:08ma.huA megannyi hivatalos, illetve kiszivárgott béta, RC, majd pedig RTM verzió után mostantól a kereskedések polcain is képviselteti magát a vadonatúj operációs rendszer immár végleges kiadása. A Windows 7 tehát a mai naptól, október 22-től vásárolható meg, de aki a magyar nyelvű változatra feni a fogát, nos annak még valamivel több mint egy hetet kell várnia. A Windows 7 hazai premierjére jövő hét szombaton, a Budapest Game Show 2009 rendezvényen kerül majd sor. Ahogy arról már beszámoltunk, az egyik budai bevásárlóközpont elektronikai kereskedésében ma éjféltől egy órán keresztül fél áron lehetett megvásárolni a Windows 7-et: a Home Premium OEM változat 31990 forint helyett 15990 forintba került.
A Windows 7 Home Premium listaára 199 dollár, a Windows 7 Professional 299 dollárba kerül, a non plus ultra változatnak tekinthető Windows 7 Ultimate árcéduláján pedig 319 dolláros összeg olvasható. Ezek a hivatalos listaárak, melyektől a kereskedők akár jelentős mértékben is eltérhetnek a különböző akciók keretein belül. Megjegyzendő továbbá, hogy a Windows 7 nem csak "full", hanem "upgrade" verziókban is kapható, ami ugyebár a korábbi Windows-okról Windows 7-re váltók számára lehet ideális választás.
A Gemius legfrissebb jelentése szerint jelenleg a hazai internetezők mintegy 3,29 százaléka használ már Windows 7 operációs rendszert. Emlékezetes, hogy a múlt héten ez az adat még 3,06 százalék volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


