Jó pár Hotmailes járt rosszul...
Több mint tízezer Hotmail jelszót közölt egy honlap
Hotmail postafiókok tulajdonosainak a jelszavait és felhasználóneveit közölte egy honlap. A Microsoft vizsgálatot indított az ügyben.
2009.10.06 10:45ictpressHotmail postafiókok tulajdonosainak a jelszavait és a felhasználóneveit töltötték fel a Pastbin nevű, főként fejlesztők által látogatott honlapra csütörtökön. A Neowin technológiai blog szerint több mint tízezer Hotmail felhasználó adatai jelentek meg az oldalon.
Bár a jelszavakat és a felhasználóneveket azóta eltávolították az oldalról, a technológiai blog munkatársai látták a listát és állításuk szerint a rajta szereplő jelszavak hitelesek voltak. A Neowin azt tanácsolja a Hotmail felhasználóknak, hogy azonnal változtassák meg a jelszavukat, mert a netre kikerült hozzáférések segítségével személyes és banki információkat is kideríthetnek róluk a számítógépes bűnözők.
A jelszavakat tartalmazó lista megjelenését a Microsoft nem cáfolta. "Tisztában vagyunk azzal, hogy Windows Live Hotmail jelszavak válhattak elérhetővé a neten. Nyomozunk az ügyben és amilyen gyorsan lehetséges meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket"-mondta el az amerikai szoftvergyártó szóvivője a BBC-nek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


