Két évente cserél mobilt a többség
Gyűjtik a lecserélt mobiljaikat az angolok
Körülbelül kilencvenmillió olyan mobiltelefont tartatnak otthon a britek, amit nem használnak.
2009.09.14 14:13ictpressAz angolok ötvenkét százaléka, ha új mobilt vásárol, megtartja a régit is, több mint kétharmadának pedig egynél több olyan telefonja is van otthon, amit nem használ, derül ki a The Recycling Factory nevű cég felméréséből. A telefonok újrahasznosításával is foglalkozó vállalat által megkérdezettek többsége, azért tartja meg a korábbi készülékét, hogyha az új elromlik, vagy elveszik, akkor ne maradjon mobiltelefon nélkül.
Miközben a mobil készülékek átlagos élettartalma hét év, a felmérésben résztvevők több mint a nyolcvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy-két évenként lecseréli a telefonját, közel a kilencven százaléka pedig azt mondta, hogy két évnél fiatalabb mobilt használ.
"Ha megjelenik egy új modell, vagy a szolgáltatók valamelyik akciója felkelti a figyelmünket, lecseréljük a mobilunkat. Három-négy telefont is vásárlunk hét év alatt, pedig akár egyetlen készülék is elegendő lehetne ennyi időre. Ennek az az eredménye, hogy kilencvenmillió lecserélt mobiltelefon porosodik az angol háztartásokban"- mondta el Tammy Arya a Recycling Factory egyik vezetője a Telegraph-nak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


