A Facebookon indították
Több ezren tüntettek világszerte Chávez ellen egy internetes felhívásra
Több ezer ember vonult az utcákra Kolumbia és Venezuela fővárosában helyi idő szerint pénteken egy internetes felhívásra tiltakozásul Hugo Chávez politikája ellen.
2009.09.05 09:14MTIBogotában több mint ötezren tüntettek a venezuelai elnök ellen, többen "Elég Chávezből", illetve "Chávez diktátor" transzparensekkel vonultak fel. Ugyancsak több ezres tömeg gyűlt össze Caracasban és Honduras fővárosában is Chávez távozását követelve.
A hondurasi tüntetésen részt vett Roberto Micheletti elnök is, aki azt követően került az ország élére, hogy száműzték a hatalomból a Chávezzel szövetséges Manuel Zelayát. Kisebb, néhány száz fős csoportok Quitóban, Madridban és New Yorkban is összeverődtek a Chávez-ellenes felhívásra, amelyet a Facebook közösségépítő portál egyik felhasználója kezdeményezett. Az ötletgazda létrehozott az oldalon egy Chávez-ellenes virtuális közösséget is, amelyhez néhány nap alatt több mint 300 ezren csatlakoztak.
A megmozdulásokkal párhuzamosan Bogotában, Caracasban és Quitóban a venezuelai elnök néhány száz híve is az utcákra vonult és ellentüntetést tartott. Kolumbia és Venezuela viszonya júliusban vált feszültté, miután Bogotá olyan megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amely lehetővé teszi az amerikai hadseregnek kolumbiai támaszpontok használatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


