Szűkül a PC-piac
Öt százalékkal csökkentek a PC eladások
Április és június között világszerte 5 százalékkal csökkentek a személyi számítógép eladások, az egy évvel korábbi adatokhoz képest - derült ki a Gartner elemzőcég adataiból.
2009.07.17 17:00ictpressA második negyedévben 68,1 millió számítógépet értékesítettek, derült ki a Gartner adataiból, az egy évvel korábbi 71,7 millióhoz képest. A zsugorodás mértéke kisebb volt a Gartner által korábban becsült 9,8 százalékos csökkenésnél. Ez a cég szerint már apró jel a piac újjáéledésére. A HP megtartotta vezető pozícióját 19,6 százalékkal, sőt még emelkedett is a részesedése a tavalyi 18,1%-hoz képest.
A cég az agresszív árcsökkentéseknek köszönheti növekedését. A rivális Dell második negyedéves piaci részesedése a tavalyi 15,6 százalékról 13,6%-ra csökkent. A Dell nem csökkentette árait, hanem az árréseit próbálta védeni, ennek ellenére megtartotta második helyét az Acer előtt, akit a Lenovo és a Toshiba követ. A Gartner szerint a netbookok jelenthetik a növekedési területet, hiszen tavaly óta több mint 20%-kal emelkedett az eladások száma, írja a Yahoo.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


