Körbesasol a netkerék a városban
Google Street View - triciklin is
A Google Street View internetes szolgáltatás kamerái már háromkerekű kerékpárokon is róják az utakat, hogy az autóval megközelíthetetlen helyekről felvételeket készítsenek.
2009.06.21 15:22MTIA Google amúgy gépkocsikra szerelt kamerákkal készít felvételeket programjához világszerte. Az emberi erővel hajtott változat azonban olyan helyek rögzítését is lehetővé teszi, ahová csak gyalogosan vagy kerékpárral lehet eljutni (például egyetemi városokba és közparkokba). A több amerikai városban turistákat szállító riksákra hasonlító, 115 kilogramm súlyú járművet elől kell hajtani, a kamerát tartó tornyot pedig a hátulsó részre szerelték.
Triciklis kamerák dolgoznak a római Trevi kútnál, a kaliforniai Santa Monica Third Street sétányon, a Pennsylvaniai Egyetem gyalogútjain és a montereyi kerékpárutakon is - mondta el Sean Carlson, a Google szóvivője. A redmonti cég szerint a Pennsylvaniai Egyetemről készül háromdimenziós fotók révén a leendő diákok és szüleik kellemes benyomást kaphatnak a campusról, a diákok megtervezhetik, hogyan juthatnak el legegyszerűbben az előadásokra, ugyanakkor a fotók kellemes emlékeket ébreszthetnek az öregdiákokban is.
Miközben a Google a triciklis felvételekkel is igyekszik bővíteni térképszolgáltatását, több országból érkeznek panaszok személyekről és intézményekről készült felvételek miatt, amelyek a tiltakozók szerint megsértik a magánélethez fűződő jogokat.
Májusban görög illetékesek tiltakoztak a főutak lefényképezése miatt, áprilisban pedig egy angol faluban élőlánccal akarták megakadályozni a kamera útját. 2007-es beindítása óta a Street View-t a világ több mint száz városára terjesztették ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


