Az Európai Bizottság szkeptikusan reagált
A Microsoft az Internet Explorer nélkül dobja piacra Európában a Windowst
A Microsoft amerikai szoftvergyártó cég bejelentette csütörtökön, hogy Európában az Internet Explorer webböngésző nélkül dobja piacra a Windows operációs rendszer legújabb változatát.
2009.06.12 06:49MTIA bejelentés nem sokkal azelőtt történt, hogy az Európai Bizottság eldönti: helytálló-e az uniós versenyügyi hivatal idén januári megállapítása, miszerint a Microsoft sérti a versenyt azzal, hogy a Windowst a keresőprogrammal együtt, utóbbit az előbbibe integrálva értékesíti. A versenyügyi biztos szerint ugyanis a Microsoft visszaél uralkodó piaci helyzetével, versenyelőnyre tesz szert a többi böngészőgyártóval szemben.
A Microsoft eddig azt állította, hogy nem tudja leválasztani az Internet Explorert az operációs rendszerről, most azonban közölte, hogy a Windows 7 idén október 22-re tervezett piacra dobásakor Európában a böngésző nélkül jelenik meg a termék. Dave Heiner, a Microsoft főtanácsadó-helyettese elmondta azonban, hogy az operációs rendszert és a böngészőt mind a számítógép-gyártók, mind a felhasználók könnyű szerrel tudják majd telepíteni.
Mindazonáltal a versenyügyi hivatal korábban azt ajánlotta a Microsoftnak, hogy a Windowsba legyen beépítve a választási a lehetőség az Internet Explorer és annak rivális böngészői között. Éppen emiatt a Microsoft csütörtöki bejelentésére az Európai Bizottság szkeptikusan reagált. Mint közleményükben írták, nem azt ajánlották a Microsoftnak, hogy ha versenyellenesnek bizonyul az eljárása, akkor a böngésző nélkül dobja piacra a Windowst, hanem azt, hogy a felhasználóknak lehetőséget kell biztosítani a választásra a keresőszoftverek közül.
"A Microsoft ily módon nem több választási lehetőséget adott, hanem éppen hogy kevesebbet" - olvasható a bizottság közleményében. A bizottság továbbra is vizsgálja, hogy a Microsoft versenytörvényt sértett-e korábban az Internet Explorer Windowsba integrálásával, és ha igen, akkor milyen szankciókat hozzon ellene. Lehetséges, hogy kötelezni fogja a céget arra, hogy a Windows 7 tartalmazza a rivális keresőket is, amit a Microsoft eddig elutasított.
Kapcsolódó írások:
- Érzelmi reakciókat is kiválthat a Microsoft új irányítóeszköze
- Szerdától elérhető a Microsoft új keresője
- A Microsoft új internetes keresőmotorral rukkol ki
- Már magyar szabvány a Microsoft Office Open XML dokumentumformátuma
- A Microsoft levédte a "varázspálcát"
- A Microsoft és Intel után a Google lehet az EU célkeresztjében
- Lehet még Microsoft-Yahoo megállapodás
- A tervezettnél gyorsabb ütemben válik meg az alkalmazottaitól a Microsoft
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06