A nagy keresők példáját követik
Az idei a cloud computing éve lesz az IBM-nél
Az IBM számos cloud computing szolgáltatást tervez indítani a következő évben, követve ezzel az Amazon.com, a Google vagy a Salesforce.com példáját.
2009.04.26 15:28ma.huA cég szóvivője elmondta, hogy az első szolgáltatás amit indítanak, egy fejlesztőknek szánt megoldás lesz, amivel a platformra készíthetnek hasonló elven működő szoftvereket.
A cloud computing rendszerekben a szoftver egy távoli szerverparkban fut, amit a felhasználók az interneten keresztül érhetnek el.
Az IBM a világ legnagyobb technológiai szolgáltatásokat nyújtó cége, mégis késlekedett a cloud computing szolgáltatások beindításával.
A technológia még mindig újnak számít, de a Gartner elemzőcég szerint, idén már 3,4 milliárd dolláros lesz a piaca. Az IBM tavalyi bevétele 103 milliárd dollár volt.
A cég első próbálkozása a piacon, a tavaly indult webes alapokon nyugvó adatmentő, és visszaállító szolgáltatása volt.
A tervek között szerepel, hogy a vállalatok futtathassanak alkalmazásokat, és virtualizálhassanak személyi számítógépeket a cég szerverparkjaiban.
Az IBM know-how-ja egy, a Google-el való együttműködésből származik, aminek a célja cloud szolgáltatások kifejlesztése volt tudományos célra, írta meg a Reuters.
Az IBM-hez hasonlóan a Microsoft is későn reagált a kialakulóban lévő piaci trendekre.
A szoftveróriás tervei szerint még idén év végén bemutatja saját cloud computing platformját, melyet Azure néven dobnak majd piacra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


