Jó spamszűrőt minden háztartásba!
Tizenhét millió tonna kéretlen levél évente
A kéretlen elektronikus leveleknek, a "spamoknak" széndioxidban mérhető súlya évente a világban 17 millió tonna körül lehet, azaz az ilyenfajta levelezés Földünk levegőjét olyan mennyiségű szennyezéssel terheli, mint 3 millió gépkocsi, vagy másfél millió rendesen felszerelt háztartás.
2009.04.17 19:29MTIEgy az informatikai biztonsággal foglalkozó szakcég, a McAfee és az ICF International nevű vállalat közös kutatása alapján jutott a fenti eredményre, megjegyezve, hogy az "erőszakos hálózati levelezésből" származik a világ CO2-kibocsátásának 0,2 százaléka.
Ez arányaiban nem jelentős, de a spamok létrehozása, küldése, fogadása, tárolása, kibontása, ellenőrzése és akadályozása rengeteg, mintegy 33 milliárd kilowattóra elektromos energia felhasználásával is jár. Nem szabad elfelejteni, hogy körülbelül 62 milliárd ilyen levelet továbbítanak évente a világon.
A jó spamszűrők elvileg ezen környezeti károkozást 80 százalékkal csökkenthetik, állítja az ezzel foglalkozó szakvállalat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


