Folytatásokat, kiegészítőket gyárthat
A Sims atyja elhagyja az Electronic Arts-t
A híres játékfejlesztő, Will Wright nélkül folytatja az Electronic Arts, a Sims sorozat alkotója saját szórakoztatóipari cégére akar a jövőben koncentrálni.
2009.04.09 12:17ictpressWright-nak olyan játékokat köszönhet az EA, mint a tavaly megjelent Spore, vagy a Sims sorozat, amiből kiegészítőkkel együtt több mint 100 millió darabot adtak el világszerte.
A fejlesztő 12 év után hagyja ott a vállalatot, hogy a Stupid Fan Club-al foglalkozhasson, egy, a szórakoztató médiában új lehetőségek felfedezésével foglalkozó céggel. A 2001-ben alapított cégben Wright és az EA egyenlő részesedéssel bírnak.
Hiszünk Will ötleteiben, és továbbra is partnerkapcsolatra fogunk törekedni vele, és csapatával, mondta el az EA egyik vezetője. A fejlesztő és a cég között nem voltak nézeteltérések. A problémát csak az jelentette, hogy Will néhány ötletét nem tudta kipróbálni a cégnél, mert nem fértek bele a vállalat üzleti modelljébe.
Az EA továbbra is fenntartja a jogot, hogy a korábbi játékokhoz folytatásokat, és kiegészítőket gyártson. Wright készítette az eredeti Sims játékot még a Maxis-nál, amit 1989-ben alapított, és 1997-ben adta el az EA-nak, írta meg a Reuters.
Kapcsolódó írások:
- Informatikai csapdák, kidobott milliók
- Összeomlott a munkaügyi informatikai rendszer?
- Önálló informatikai minisztérium ötletéről tárgyalnak
- Megtámadták a kormányzati informatikai rendszert és az NBH szerverét is
- Fidesz: "informatikai kordon" a kormány körül?
- Széleskörű iparági összefogás az informatikai képességek fejlesztése érdekében
- Informatikai fejlesztés a Kaposvári Egyetemen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


