Az elbocsátott informatikusok "visszavágnak"
Kína lesz a világ vírusgyára
A gazdasági válság nyomán elbocsátott kínai informatikusok kártékony szoftverek írásába kezdtek.
2009.03.28 14:17ictpressA nehéz gazdasági helyzet ráveheti az IT szakembereket Kínában, hogy számítógépes bűnözésből próbáljanak megélni. Több, az országban működő telefon és hardvergyártó, például az Intel a Lenovo és a Motorola is leépítéseket jelentett be a közelmúltban, az elbocsátott magasan képzett szakemberek egy része, pedig kártékony programok írásába kezdett. "A kiberbűnözés fellendült az országban. Idáig mi voltunk a világ gyártelepe, most majd a vírusgyára is mi leszünk." - mondta Wei Zhao a Knownsec nevű beijingi biztonsági cég vezetője a CanSecWest számítógépes védelemmel foglalkozó konferencián a múlt héten.
A kínai hackerek a leggyakrabban az asztali számítógépeket támadják meg, az áldozatok pedig általában az ország 300 millió internetezője közül kerülnek ki. Ennek az, az oka, hogy annál több pénzt kereshetnek egy vírussal, minél több gépet fertőz meg, a kínai számítógépeken pedig gyakran csak az országban forgalmazott, az európai vagy amerikai szoftvereknél kevésbé biztonságos programok futnak. "Bár az MSN-t sem tartják egy különösen biztonságos programnak, a kínai megfelelője a QQ sokkal kevésbé az. Ráadásul a biztonsági rések felfedezése után jóval lassabban adnak ki hozzá javítócsomagokat, mint a Microsoft termékéhez."- nyilatkozta Wayne Huang az Amorize biztonsági cég igazgatója a PC World-nek.
A cégvezető szerint a számítógépes bűnözés fellendülésére utal az országban többek között az is, hogy a közelmúltban kínai hackerek tíz napon keresztül irányították a tajvani msn és cnet oldalak forgalmát olyan lapokra, ami megfertőzte a látogatók gépét. A rekord hosszúságú támadást azért sikerült megvalósítaniuk, mert egy annyira összetett módszert dolgoztak ki, amit csak rendkívül hosszú idő alatt tudtak megérteni és semlegesíteni a biztonsági szakemberek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


