Tech
Hollandiában a kormányfő kitiltotta a mobiltelefonokat a kabinet üléseiről
Hollandiában a miniszterelnök biztonsági okokra hivatkozva kitiltotta a mobiltelefonokat és a mikrofonnal ellátott egyéb elektronikai eszközöket a kabinetülésekről.
2024.08.25 10:10MTIA kormányfő, a korábban a holland titkosszolgálatot vezető Dick Schoof "magától értetődőnek" nevezte a rendelkezést a Dutchnews című holland hírportál pénteki ismertetése szerint, értésre adva, hogy a döntést az esetleges kémtevékenység elkerülése érdekében hozták meg
Judith Uitermark belügyminiszter óvatossággal magyarázta a rendelkezést, hozzátéve: nincs bizonyíték arra nézve, hogy külföldi titkosszolgálatok hallgatnák le a tárcavezetőket.
A rendelkezés értelmében a telefonokat, a laptopokat és az okosórákat az erre a célra az üléstermen kívül elhelyezett, zárható dobozba kell tenni, a kabinetüléseken pedig csupán papírra lehet jegyzeteket készíteni. Mindazonáltal szüneteket is be fognak iktatni, amelyek során a résztvevők használhatják telefonjukat.
Az országban tavaly - szintén biztonsági okokra hivatkozva - már megtiltották a köztisztviselőknek, hogy céges telefonjukra feltelepítsenek bizonyos applikációkat, köztük a kínai TikTok videomegosztót és a WeChat üzenetküldő alkalmazást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:53 Elfogadhatatlan az ideiglenes ukrajnai tűzszünet - Moszkva
- 22:45 Öt évre ítéltek egy kertkapuba áramot vezető makói férfit
- 20:44 Letöltendő börtönre ítéltek két férfit szexuális erőszak miatt Debrecenben
- 18:42 BKK: lezárják a hétvégén a Lánchidat és a pesti alsó rakpart egy szakaszát filmforgatás miatt
- 16:40 Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfival szemben Szegeden
- 14:35 ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
- 12:19 Kiürítették a pesterzsébeti uszodát, mert összeöntötték a kénsavat és hypót
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06