Fight Night Round 4
Tyson újra a ringben
Visszatér a ringbe Mike Tyson nehézsúlyú ökölvívó, virtuálisan. Az Electronic Arts új, Xbox 360-ra és Playstation 3-ra készülő új játékának, a Fight Night Round 4 borítóján Tyson és Muhammad Ali együtt szerepel.
2009.03.16 19:55ma.huAli egy kivételes bajnok volt, és maximálisan elismerem mint bokszolót és mint embert is - közölte a 43 éves Tyson, aki két évig vitathatatlan nehézsúlyú bajnok volt és 2005-ben vonult vissza egy botrányokban nem szűkölködő karriert követően. A játékban lehetőség nyílik kipróbálni milyen eredménnyel végződhetne egy virtuális bokszmeccs Ali és Tyson között. Tyson már ki is próbálta a június 30-án a boltok polcaira kerülő játékot, és saját karakterét nem, de Joe Frazier karakterét nagyon élvezte.
Tyson már korábban is számos bokszjáték főszereplője volt, ezek közül az egyik a Nintendo best-sellere a Mike Tyson Punch-Out, mely 1987-ben készült Nintendo konzolra. Ennek a játéknak egy felújított változatát most máciusban adja ki Wii konzolra a cég. Korábban Iron Mike még egy EA Sports játékban sem szerepelt, mivel kizárólagos szerződése volt a Codemasters játékkészítő céggel, egy saját bokszjáték kiadására még 2000-ben, mely csúfos bukással végződött.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


