Véres valóságshow
Halálos futamok a Disney új játékában
Egy olyan autóversenyző bőrébe bújhatunk a Disney új számítógépes játékában, aki a kocsijával és csapdák segítségével próbálja meg elpusztítani az ellenfeleit egy véres televíziós valóságshowban. Az amerikai cég idáig főként gyermekek számára készített játékokat.
2009.03.14 18:29ictpressMiközben a DVD eladások jelentősen csökkennek a videojátékok iránti kereslet még a gazdasági válság hatására sem esett vissza. A Disney vezetése ezért úgy döntött, hogy saját játékok fejlesztését kezdeményezi és több mint 200 millió dollárt, a cég befektetésekre szánt keretének húsz százalékát fordítja erre a célra.
A Mickey Mouse alkotója által létrehozott vállalat korábban külső cégeket bízott meg azzal, hogy a világszerte ismert karaktereik felhasználásával készítsenek, elsősorban a gyerekeket megcélzó játékokat. Ezentúl viszont a cégen belül szeretnének olyan videojátékokat létrehozni, melynek karakterei és történetei akár későbbi filmek alapjául is szolgálhatnak.
"Olyan termékeket szeretnénk megalkotni, amikből sikeres franchise lehet." - mondta el Graham Hopper a cég játékokat fejlesztő részlegének vezetője az Associated Press-nek.
A Disney növekvő érdeklődését a játékipar iránt jelzi az is, hogy egy, az eddigi termékeiktől teljesen eltérő stílusú játék fejlesztésébe fektettek be idén. A Pure nevű játékkal ismerté vált Black Rock Studio ugyanis, a Disney támogatásával egy agresszív, autóversenyzős játék készítésébe kezdett.
A Split/Second című programmal egy olyan autóversenyben vehetünk részt, ahol akár benzinkutak felrobbantásával vagy az ellenfél autójának a fellökésével is az élre lehet kerülni és megnyerni azt a valóságshowt, ami a játék története szerint tv nézők milliónak közvetíti a versenyeinket. Az új Disney játék jövőre Xbox360-ra, Playstation 3-ra és Pc-re is megjelenik majd, a megjelenés pontos dátuma egyelőre ismeretlen.
Kapcsolódó írások:
- Egy "nőgyűlölő játékőrült rendezett vérfürdőt" - Képek a németországi országos gyászról
- Halált okoznak a játékok a brit kormány egy kampánya szerint
- A WoW a játékos társadalom kokainja
- Vörös csomók a kézben: fertőzés a videójátéktól!
- Quake Live, a böngészős játékok új generációja
- DoS-támadással vesznek elégtételt vesztes Xbox-játékosok
- Virágzik a játékszoftver-hamisítás Nyugat-Európában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06