Öt millió dollár a Toys.com-ért!
Csillagászati árakat fizettek egy új internetes címért
5 millió dollárt (1 milliárd forint) fizetett ki a játékkereskedő ToysRUs cég egy domain-aukción azért, hogy hivatalos weboldalának címe Toys.com lehessen.
2009.03.05 18:30MTIHabár az idei évben a ToysRUs fizette a legmagasabb pénzösszeget egy domain név használatáért, még így sem tudta lekörözni a 2007-es év listavezető árait, amikor is 14 millió dollárt (3,4 milliárd forint) fizettek a sex.com és 9,5 millió dollárt (2,3 milliárd forint) a porn.com kiterjesztések használatáért - olvasható a BBC hírszolgálatának honlapján.
A Nagy-Britanniában működő, domain név eladással foglalkozó Sedo cég közlése szerint a gazdasági válság kezdete óta a .co.uk kiterjesztéssel végződő honlapok neveinek ára a felére csökkent. Ugyanakkor a Domain Name Journal című amerikai lap szerkesztőjének, Ron Jacksonnak az elmondása szerint az Egyesült Államokban a domain nevek árai változatlanok maradtak. Az általános .com kiterjesztés ára a 2008-as év utolsó negyedében, körülbelül 2600 dollár (645 ezer forint) volt, majdnem ugyan annyi, mint 2007 ugyanezen időszakában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


