Csak a múlt héten öten próbálkoztak
A Facebookot egyfolytában támadják a hackerek
Öt különböző hacker támadás is érte a Facebook online közösségi portál honlapját a múlt héten számítógépes biztonsági szakemberek szerint. A támadások célja, hogy adatokat lopjanak a felhasználóktól
2009.03.05 12:49MTIAz adattolvajok módszere, hogy hamis üzeneteket kreálnak, kihasználva a Magyarországon is népszerű Facebook internetes hálózatának bizalmi jellegét.
A biztonsággal foglalkozó szakemberek figyelmeztetnek minden felhasználót arra, hogy az ilyen típusú rendszerek népszerűségük miatt elsődleges célpontjaivá válnak a hackereknek. Az öt támadás közül a legveszélyesebb a Koobface nevű vírus, amelyikkel már nem először próbálták megfertőzni a honlapot: tavaly decemberben már egyszer befurakodott a Facebook adatai közé a virtuális féreg. A különféle vírust tartalmazó alkalmazásokkal az a célja a hackereknek, hogy mindenféle eladható információt lelopjanak azoktól a felhasználóktól, akik gyanútlanul megnyitják ezeket. Az egyik ilyen "ravasz" program például azzal igyekezett becsapni a facebookosokat, hogy a barátaik nem tudták megnyitni a profiljukat. Ha klikkel rajta az áldozat, akkor az összes ismerősét megfertőzi vele.
A Facebook azért ennyire melegágya különféle vírusoknak és biztonságunkat fenyegető alkalmazásoknak, mert olyan módon programozták, amely ezt rendkívül könnyedén lehetővé teszi. Az a legfőbb probléma, hogy míg a vírusvédő szoftverek csak a saját gépünk adatbázisát képesek átkutatni, addig a Facebookot támadó veszélyes programok egy távoli gépen bújnak meg - idézte Rik Fergusont, a brit Trend Micro nevű biztonsági cég tanácsadóját a BBC honlapja.
Még rosszabb hír, hogy ennek hatására a közeljövőben egyre veszélyesebb és összetettebb vírusok terjednek majd el a közösségi hálózatokon keresztül. Ferguson szerint itt lenne az ideje, hogy a Facebook, illetve a hozzá hasonló hálózatok sokkal szigorúbban engedélyeztetnék a különféle alkalmazások csatlakozhatóságát. Mark Zuckenberg, a Facebook alapítója azonban egy nyilatkozatában kijelentette, hogy erre nem hajlandó.
"A mi filozófiánk az, hogy egy ilyen nyitott rendszerbe mindenki nyugodtan és szabadon beléphessen."
Szerinte a szerverek fenntartói sokféle biztonsági rendszerrel ellátták a háttérben a rendszert, és a Facebook felhasználóknak kellene ügyelniük arra, hogy ne adják ki a belépési kódjukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


