"Egyszerűen elfogadhatatlan"
Tavaly 16 millió font büntetést fizettek az angolok szoftverkalózkodásért
Szoftverkalózkodás miatt 16 millió fontnyi (5,6 milliárd forint) büntetést kellett fizetniük az angoloknak 2008-ban a Business Software Alliance (BSA) brit szervezetének adatai szerint.
2009.02.28 12:49MTIEddig sokan Kelet-Európát (köztünk Magyarországot is), illetve az ázsiai országokat tartották a kalózkodás melegágyának, azonban úgy látszik, ezen a téren a szigetországot sem kell félteni. A brit BSA tavaly 294 pert indított üzleti partnerei ügyében, Európában és Afrikában pedig több mint 3000 ilyen ügy került terítékre - írja az ITPro brit honlap.
Julian Swan, a brit BSA igazgatója szerint "a szoftverkalózkodás szintje Nagy-Britanniában egész egyszerűen elfogadhatatlan. Törekszünk arra, hogy figyelmeztessük azokat a cégeket, akik tudtukon kívül, vagy jóhiszeműen használnak nem legális szoftvert, hogy ezek mennyire veszélyesek, hiszen a vírusok könnyedén lecsaphatnak rájuk, illetve az idő és adatveszteség pénzbe is kerülhet nekik - a várható pénzbírságokról és perekről már nem is beszélve. Azoknak pedig, akik tudatosan használják a lopott szoftvereket, most szólunk, hogy a törvény keze rájuk is le fog csapni az elkövetkezendő hónapokban." - tette hozzá a BSA igazgatója.
Swan a "jó fiúkról" sem feledkezett meg nyilatkozatában. "Az olyan cégek, amelyek legális szoftver használnak, szoftveres javításokban és frissítésekben részesülnek, a vevőszolgálat segíti őket problémák esetén, és ezzel üzletüket a lehető legbiztonságosabban és hatékonyabban futtathatják" - hangoztatta.
Sarah Combor, a brit BSA aligazgatója még azt is hozzátette: "nemzetközi cégünk az egész világon törekszik arra, hogy felkutassa a szoftverjogokat megsértő cégeket. Ilyen bizonytalan gazdasági helyzetben a mi feladatunk az, hogy maximálisan megóvjuk a szoftverpiacot mindenféle illegális tevékenységtől."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


