Leépít a Motorola?
Átalakul az okostelefonok piaca?
A nehéz helyzetben lévő amerikai mobiltelefon gyártó, a Motorola elkezdte leépíteni a cég csúcsmodelljeit készítő részlegét. Időközben kiderült: a Dell és az Acer is saját okostelefont dob piacra.
2009.02.03 08:10ma.huAmerika egyik legnagyobb mobiltelefon gyártója a Motorola 2008 utolsó negyedévében fele annyi telefont értékesített, mint az előző év hasonló időszakában, és néhány hete 4000 alkalmazottjának az elbocsátását jelentette be. Azóta kiderült, hogy az elbocsátások érintik a cég okostelefon gyártó részlegét is. Mivel a Motorola vezetői korábban azt mondták, hogy ebben az évben az egyik legfontosabb céljuk, hogy növeljék a részesedésüket az okostelefonok piacán, a lépés nehezen érthető.
Elképzelhető, hogy az amerikai cég döntését az is befolyásolta, hogy két számítógépgyártó a Dell és az Acer is saját okostelefon forgalmazását tervezi. A Wall Street Journal szerint a Dell érintőképes telefonjai Android és Windows operációs rendszert használ majd és már egy éve dolgoznak rajta a cég mérnökei. A gazdasági lap információi szerint a vállalat a két hét múlva kezdődő barcelonai Mobil Világkonferencián (MWC) mutatja majd be az első okostelefonját.
A Dell egyelőre nem erősítette meg a Wall Street Journal értesüléseit. Az Acer a közelmúltban jelentette be, hogy okostelefonok gyártásába kezd, az új modelljeinek képességeiről azonban még semmit sem lehet tudni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


