Játék vagy valóság
Letartóztatás! Azt hitték embert öltek, pedig csak játszottak
Dán fiatalokat tartóztatott le a helyi hatóság, miután a szomszédok jelentése szerint lövéseket hallottak a lakásukból. Később kiderült, a srácok csupán túl hangosan játszottak a Playstationjükkel.
2009.01.14 13:47koac, ma.huIgen kellemetlen élményben volt része annak a két fiatal dánnak, akikre a szomszédok kihívták a rendőrséget, mert fegyverhangokat hallottak kiszűrődni a lakásukból. A Koppenhága melletti Valby településre ugyanis a bejelentés hatására rövidesen megérkezett a helyi SWAT, természetesen éles fegyverekkel felszerelkezve, akik rögvest körülvették az épületet, és megadásra szólították fel a gyanútlan párost.
A fiataloknak végül nem esett komoly baja, az ijedtségen és a megbilincselésen kívül, hiszen viszonylag gyorsan kiderült, hogy az egyetlen dolog ami veszélyben forgott az a szomszédok nyugalma volt. A srácok nem csináltak egyebet, mint hogy túl hangosra vették a televíziójuk hangerejét, miközben egy playstationös lövöldözős játékkal játszottak.
John Hansen a koppenhágai rendőrség részéről a kellemetlen eset után elmondta, hogy a fegyvertűzről érkező bejelentéseket semmilyen körülmények között nem veszik félvállról, még ha az esetek többségében téves riasztásról is van szó, mint ahogy történt ez jelen esetben.
Mindenesetre az FPS-ek rajongói jobb ha kétszer is meggondolják, mekkora hangerővel ölik az ellent. Ki tudja, mikor tör rájuk a kommandó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


