Búcsú
Lemondott a Yahoo első embere
A Yahoo ára emelkedett tegnap, hiszen lemondott a vállalat eddigi igazgatója, Jerry Yang, aki a feladatot ideiglenes jelleggel vállalta el 2007. júniusában.
2008.11.19 19:50Z., ma.huA Yahoo vezetője tegnap lemondott ugyan, azonban az igazgatótanácsnak továbbra is tagja marad. A vállalat egy fejvadászcéget bízott meg az új vezérigazgató felkutatásával.
Sokak szerint a döntés elkerülhetetlen volt, és vannak, akik úgy vélekednek, hogy Yang úrnak már korábban meg kellett volna tennie ezt a lépést. (Persze előtte be kellett volna vásárolni a részvényekből). Yang "uralkodása" során a cég több tízmilliárd dollárt vesztett, és többezer alkalmazottjától is kénytelen volt megválni.
Persze lehetetlen azt megmondani, hogy a fentiek mekkora része terheli az ex-vezetőt - a Microsoftos felvásárlás elbukását azért vállalja. Most, hogy Yang lemondott, hirtelen nagyon sokat ér: pontosan 1,8 milliárd dollárt. A tegnapi lemondás hírére a Yahoo papírjai nem kevesebb mint 12%-ot erősödtek.
Hétfő este a részvények értéke 10,63 dolláron zártak, nyitáskor viszont 11,94 dolláron kezdtek. Ez a különbség 1,4 milliárd részvénnyel számolva 1,8 millárd dollár. Ennyit ért Yang távozása - ennyivel értek többet a vállalat papírjai tegnap, és a tendencia ma is folytatódott.
Yang távozásával ismét lehetségessé válik egy Microsoftos üzlet? Ezt nem tudhatjuk, néhány hónapot várni kell a válasszal. Most egyelőre az új főnököt kéne megtalálni a Yahoonál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


